A lovas ülése. A jó lovaglás és a helyes lovasbefolyás alapfeltétele a nyugodt, a ló mozgását puhán követő, attól független, biztos ülés. Csak a nyugodtan és biztosan ülni tudó lovas képes akaratát átvinni lovára.
A lovas üljön szétnyitott üleppel és elengedett izmokkal egyenletesen mindkét ülőcsontján oly módon, hogy combjainak és lábszárainak belső felülete lehetőleg a sarokig bezárólag érintkezzék a lóval. A combok és a térdek belső felületükkel laposan simulnak a nyereghez, a lábszárak pedig leengedett sarokkal és puha bokával fesztelenül maradjanak a ló testével rugalmas érzésben. A lábak talpközéppel a kengyel bürüjén nyugodnak. A felsőtest, a csípőből kiemelve nyitott vállakkal (vállak és csípők egy síkban) a ló gerincére merőleges. A hátgerinc pedig rugalmasan követi a ló hátának mozgását anélkül, hogy a vállak felhúzódnának vagy elferdülnének. Fej és tekintet a ló feje fölött előre irányítva, a felső karok puhán a felsőtest mellett maradnak és az alsó karok a szár egyenes meghosszabbítását alkotják. A kezeket tartsa puhán ökölbe zárva, külső felületükkel az alsó kar meghosszabbításának vonalában a mar két oldalán felette és egymástól egy tenyérnyire.
Az ülés további tökéletesítésével a futószáron és a kengyelnélküli lovaglásnál foglalkozunk.
A tereplovaglásnál a helyes ülésre, valamint az ugratásnál szükséges ugró ülésre a megfelelő fejezetekben térünk ki részletesen.
A kengyelek hossza általában akkor helyes, ha a lovas a nyeregben térdének elmozdítása nélkül, ülésbiztonságának megtartása mellett fel tud emelkedni.
A helyes kengyelhossz csatolásához a lovas húzza fel jól a nadrágot. Az oktató pedig a ló mögé állva nézze meg, hogy a ló négy lábon áll-e, a lovas ülése pontosan a nyereg közepe felé esik-e? Ezek után lovas a lábait természetesen lógassa le anélkül, hogy kengyelbe tenné. A kengyelt azután úgy igazítsa meg, hogy ülését a mondottak szerint vehesse fel. Azaz válla, csípője és sarka körülbelül függőleges vonalba essék. A kengyel igazításánál az a fő, hogy az a lovasok alkatához mérten, valamint a lovas érzésének megfelelően legyen csatolva.
A lovas felszereléséhez tartozik a lovaglópálca is, amelynek hossza körülbelül 75 cm. A csikókantárral kantározott fiatal lovon a lovagló-pálcát a belső kézben, egyébként mindig a jobbkézben tartjuk úgy, hogy a pálca felsővége két ujjnyira álljon ki az ökölből.
Forrás: Lovaglás és Hajtás 1954, reprint kiadás