Már gyermekkoromban foglalkoztattak a lovak, a hagyományok, a magyarság mondavilága, történelmünk. Amint lehetőségem adódott, kiharcoltam édesanyámnál a lovaglás lehetőségét, ami a 70-es évek közepétől kezdve, a 90-es évek közepéig, eseti rendszerességgel bár (ahogy édesanyám anyagilag bírta) megadatott. Jelentkeztem military edzésekre, de sajnos egy családi lovas versenybaleset miatt, jó időre el lettem tiltva ettől a sporttól.
Később az élet, pl. az egyetemi bulik, a kiküldetések, az utazások, a család ideiglenesen eltávolítottak a lovak mellől, de nemsokára számomra is eljött az idő, hogy lovak nélkül ne bírjak tovább létezni.
Egyesületünk megalakítása után kezdtem csak igazán megérezni mire is vállalkoztam! Nem egyszerű ám a lovakkal bánni, tartani, gondozni, járatni őket, de mindent bőven kárpótol ám a lovaimról leszálló felnőttek, gyermekek mosolya. Igen! Azt hiszem ezért kezdtük el a munkát!
Utánpótlás nevelés? Naná! Hajrá! Ez az új terv! Sok kis lovasnak legyen lehetősége “lóhoz jutni”!
Büszke vagyok egyesületünkre, kollégáimra, elért eredményeinkre és boldog vagyok lovaimmal. Mindegyik ló egyéniség. Rosszcsontok, gengszterek, hisztisek; aranyosak, kedvesek, szeretetreméltók és olyan töltést adnak az embernek, hogy…
“Lovak nélkül lehet élni, csak épp nincs semmi értelme…”